Navajo Indiánok földjétől a Grand Canyonig

Indiánokat már láttam filmben, de hogy egyszer túravezetőkként vagy Wal-mart pénztárosokként fogom őket viszontlátni mégpedig élőben, ez kicsit hihetetlennek tűnt egészen szombatig.
Utah és Arizona állam határát átlépve (megjegyzés: Vodafone-os mobilom még mindig térerő hiányban szenved) elsőként Page városát céloztuk meg. A város igazi "vadnyugat" érzést kelt az emberben, körülötte sivatag, a turistákat leszámítva pedig szinte teljesen kihalt vidék.
Miután befizettük az Antelope Canyon-os túránkat volt még pár óránk szétnézni indulás előtt.

Horseshoe Band (Arizona, december 26. szombat)
A Colorado folyó patkókanyarja volt első állomásunk, tériszonnyal rendelkezőknek csak erős idegzet esetén ajánlott a képek egy részének megtekintése:
Antelope Canyon
Délutánra kaptunk helyet az Antelope Canyon túrára, ahova legfőképpen csak szervezett módon lehet eljutni. Káprázatos és hihetetlen egy hely, talán egy barlanghoz tudnám legjobban hasonlítani, melynek létrejötte legfőképpen egyetlen felsőbb erőnek köszönhető: a víznek.
Glen Canyon Dam
Page város a közeli gát építésének köszönheti létrejöttét, amelyről természetesen képek is készültek:
Az újabb éjszaka Kayenta városban ért minket (a fogalmazással ellentétben nem véletlenül).

Monument Valley (Utah, december 27. vasárnap)
Nem mindennapi formájú kőhegyek birodalmát, a Monument Valley-t vasárnap jártuk körbe négy keréken:
Délután sem panaszkodhattunk kalandok hiányára, egy újabb szikla előtt való fotózás ürügyén megpróbáltunk 10 cm-es hóban egyetlen keréknyomban kocsikázni, de rá kellett jönnünk félúton, hogy takarodót fújni ésszerűbb megoldás. Zyron élete leghosszabb tolatására készült, de ezen küldetés alatt felbukkant velünk szemben egy túrázó család, kicsit jobb hójáró gépjárművel. Végül is szerencse, hogy arra jártak, a segítségükkel jó irányba tudtuk forgatni szerény bérlemény autónkat, elkerülve így a kimerítő tolatási műveletet, hogy minél hamarabb elindulhassunk visszafelé, Kayenta-n keresztül a Grand Canyon-i szállásunk irányába.

Grand Canyon
Ugye, hogy a következő távoli képekről senki nem hinné el, hogy nem egy festményről készültek?  Nem csoda, hiszen a Canyon fennsík szélén állva magam is azt hittem, csak egy hatalmas festményt raktak elénk, bár megjegyzendő, azért elég jó minőségűt. A borús idő valószínűleg közrejátszott abban, hogy a három dimenziós látásom ilyen távlatokban elvesztette az egyik dimenziót.
A beállítottságunkhoz mérten spontán találtunk egy fennsíkról levezető túraútvonalat, aminek az első 1,5 mérföldjét be is céloztuk, mint elérendő pont. Annyira belejöttünk, hogy megdupláztuk, és végeredményben egy 3-4 órás, 10 km-es túrát eszközöltünk a Colorado folyó irányába. A folyót a téli rövid napok miatt eleve nem volt esélyünk elérni, ennek ellenére azért egy jó kis túrát tudhatunk magunkénak megint. Tehát Grand Canyon:

Következő bejegyzésemet valószínűleg Las Vegas-ból fogom írni, addig is sok szépet így a két ünnep között!

Nemzeti Parkok sokasága

December 23-án, San Francisco városát elhagyva nekivágtunk meghódítani a környező Nemzeti Parkok szemet gyönyörködtető tájait. Egy-kis ízelítő az elmúlt három napból:

Yosemite (California, december 23. szerda)
Első Nemzeti Park látogatásunk a Nyugati oldalon. Kezdetnek vízesések, patakok, őzek, farkasok:

Kings Canyon és a Sequoia Nemzeti Parkok (California, december 24. csütörtök)
Óriás mamutfenyőket nem mindennap lát az ember, nekünk viszont egyből a legek példányai jutottak: megcsodálhattuk a legszélesebb (General Grant) és a legnagyobb térfogatú (General Sharman) óriást is.
Californiából 10 órás autóút vezetett Nevadán, Arizonán keresztül Utah államig. Közben Las Vegason is keresztül autóztunk, amit pár nap múlva kicsit jobban is szemügyre veszünk majd.

Zion (Utah, december 25. péntek)
Hatalmas sziklahegyek, csörgedező patakok, vörös aszfalt útburkolat. Beszéljenek a képek:
Bryce Canyon (Utah, december 25. péntek)
3000 méteres magasság, oszlopot formáló vörös sziklák, messzi tájak a naplemente színeiben:

San Francisco

A december 20-ai éjszakát a Bostoni Logan reptéren töltöttük (csöveztük át), majd Newark-on (kvázi New York külkerülete, de mégsem) keresztül 1+6 órás effektív repülőúttal értük el a Nyugati Part egyik legszebb városát, San Francisco-t, helyi idő szerint kedden 13.00-kor.
Este a fotózással szigorúan egybekötött városnézés után egész hamar nyugovóra tértünk, lévén az előző 72 órában csak szumma 8 óra jutott nagyjából fejenként, most mondhatnám, hogy ilyen ez az egy hetes vizsgaidőszak, de persze itt most nem csak erről van szó. (az utolsó napok maratoni búcsúbulijai szintén közrejátszottak ebben)

Másnap az Al Capone által is jól ismert Alcatraz börtönnel indítottuk a napot, ahova komp visz, de szerencsére vissza is hoz. 45 perces "audio tour" keretében végigélhettük az ottani életet, a rabok mindennapjait és persze a legnagyobb szökések történetét.

A tempó feszítettre sikerült ismét, az olcsó és ízletes fish-and-chips után felültünk a Cabel Car-ra, San Francisco méltán híres közlekedési eszközére. Egy fotót persze megért a képeslapokon sokszor látott Alcatraz-ra néző házikó, előtte az imént említett történelmi jármű.

Az általunk választott Cable Car 1 perc sétaútra tett le minket az Alamo autókölcsönző egyik telephelyétől. A délutánt már újdonsült autónkban utazva élveztük, amely az elkövetkező két hétben is fontos útitársunk lesz.

A Csendes Óceáni fürdést nem hagyhattuk ki, persze (kinek-hogy, lásd facebook) csak a körülményekhez mérten. A Golden Gate hídról természetesen ezernyi képet készítettünk, hogy aztán kiválaszthassuk azt a kettőt...

Így ért véget a 9. félév...

December 19-én helyi idő szerint 3.00 pm-kor bezárult az itt látható Durham NH városka Babcock koleszának 232-es számú Gergely feliratú ajtaja. Egy négy hónapos korszak zárult le, amikor is új barátságok, új ismeretségek köttettek, és persze újabb felejthetetlen élmények gazdagították az itt lakó mindennapjait. Az előző bejegyzés után ismételten sok idő telt el, köszönhető ez főként a lakó monoton, megszokott cselekvéssorozatokkal szembeni elkötelezettségének. Pedig azóta megfordultunk egy hosszú-hétvégére Kanadában, a Thanksgivinget pedig "Sexgiving" fedőnéven (semmi rosszra ne gondoljon senki, ez csak egy fedőnév :)) New Yorkban töltöttük Francia és Német kísérettel Fran és Michael személyében, hogy a többi eseményről ne is beszéljek.
A történet azonban itt nem ért véget, a december 19-i búcsúsörözés (Andrissal és Oszkárral) után a három BME-s nekivágott a Nyugati Parti vidékét is meghódítani ennek a nagy kiterjedésű ezerszínű országnak. Erről fognak szólni a következő bejegyzések...

Addig is Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Gergő/Subi/Greg (ez utóbbi csak itt a messzi távolban :))

room 322, 711 Post Street
San Francisco, CA

Halloween

Partizási szempontból a hétvégére nem panaszkodhatunk. Elérkezett a várva-várt hamisíthatatlan, ameri- kai Halloween. Mint megtudtuk, ilyenkor két fő szálon folynak az események. A gyerekek sorba járják a környék házait beöltözve, édesség után kuncsorogva, amit jó eséllyel meg is kapnak. A lakók előre beszerzik az ehhez szükséges cukorkészleteket, hogy megelőzzék a házuk ellen induló gyerekcsínytevéseket. (keywords: trick-or-treating)
A másik szál a nagyobbakról szól, és persze a piáról. A jelmezi készletek itt sem maradnak el, engem pl. mexikói felszerelésben lehet látni a mellékelt képen, kezemben szerepemhez passzoló sörrel. A jelmezt Caneel-től kaptam kölcsön. Caneel beszélgető partnerként, (Angol tanszék nyelvgyakorlási lehetőséget hirdetett) került a képbe, de azóta sok víz lefolyt a Dunán (innen nagyon messze), mostanában inkább sör mellett, vagy bulin töltjük el az erre szánt szabadidőnket.
Halloween estéjét együtt ünnepeltük öten, Caneel, Cait (Caneel százéves barátnője, mármint nem a lány a százéves, a barátság), Marci, Zyron és én a Main Street (itt másnéven "belváros" :)) több nevezetességét is meglátogattuk, végül a koliszobában hörpintettük be a szükséges ráadást, lévén az előző bejegyzésemben említettnél ebben az államban még durvább a helyzet; 1-kor zár be a minden. Errefelé nem is értik, milyen lehet 3-ig, 4-ig bulizni, pedig mindent megteszünk, hogy ezt az érzést valahogy átadjuk :)

Hogy mi történt az elmúlt hónapban?

címszavakban:

Boston, Brew NH, oriaskijelzo.hu, ZH, rántott csemegeuborka, White Moutains, kori (a jeges verzió), buli itt-ott, mozi, és persze házi feladat minden mennyiségben!

képekben:

Vermont kirándulás, kenuzás	Boston	White Mountains

Boston szeptember 25-26.

A bostoni út legelején nagy felfedezést tettem; 4 perc alatt is el lehet érni a google maps által 12 percre saccolt megállóból induló buszt. Persze ezt követően kicsit máshogy veszi az ember egy ideig a levegőt, de ettől most tekintsünk el. A lényeg, hogy odaértünk, a kifejezetten költséghatékony ($7 - azaz 7 USD!), jelenleg valószínűsíthetően reklámáras buszjárattal. Ilyen ez, mire ideértünk, lett jó közlekedés Boston és Durham között, ellenben ugyanettől a szemesztertől kezdve nem lehet alkoholt fogyasztani a koli közös helységeiben.

Bostonban megnéztük amit meg kell, a mini "Central Park"-tól a felhőkarcolók árnyékain keresztül mindent, egészen a Chinatown-ig.

Este egy Subway vacsora és bevásárlás után felmentünk Eszter lakására bulizni. Esztert még pár hete, a Bostoni Magyarok találkozóján ismertük meg, azóta tervezgettük, hogy utunk során betérünk hozzá is. Az előző hetek szelíd alkoholfogyasztása megtette a hatását; aznap nem kellett túl sok, hogy jól érezzük magunkat. Úgy értem, túl jól :) Éjszaka még átvergődtünk egy pub-ba, ahol szembe találkoztunk a rossz hírrel: 2-kor zárás. Ilyen ez, törvény az törvény, nincsenek kiskapuk, nincs éjjeli kiállítás (sörrel és egyebekkel), nincs ZP, ami tovább is nyitva tarthat. Azért néha szeretem azokat a jó kis otthoni kiskapukat :)

Másnap fel tudtunk kelni időben, hisz a reggelink múlott rajta. Éledezés közben újabb városnézés, immár a magaslatból is. Átkelve a Charles folyón, jöttek az eddig csak hírből hallott egyetemek; a MIT (Massachusetts Institute of Technology) és a Harvard. A MIT épületét nézve poénból meg- jegyeztem, hogy milyen jó mátrixot tudnánk varázsolni ebből a toronyból is. Hazaérve bukkantam rá a régen látott, már-már elfeledett linkre, miszerint nem én voltam az első, aki gondolt már erre :)

A további címszavakról talán egy későbbi adásunk fog megemlékezni.

Valahol messze innen - kezdődik a 38. Schönherz Qpa!

... és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a következő, blogom napi látogatottságát tükröző grafikon:

(hexaéder undorral rendelkezők ugorjanak)
Történt ugyanis, hogy felnéztem a már-már porosodó, általunk gondozott tavalyi portára, ahol legnagyobb megdöbbenésemre a friss, Schimános hírek fogadtak. Ez egyrészt a mi sarunk, hiszen nem állítottuk át a mysql login paramétereket az új elérhetőségnek megfelelően, másrészt az ő saruk, hiszen nem változtatták meg a mysql jelszót, maradt az általunk is ismert tavalyi :)

Mivel visszaélni nem akartunk a helyzettel, de ugyanakkor stílusos módon kívántuk a hibát felfedni számukra (még a pontozás beindulása előtt), felkerült egy hír, ami idén megkaphatja a Qpa portál "legmesszebbről beküldött hír" címét. Azóta ez törlődött, de az utókor számára azért megtekinthető itt.

A hír aláírásaként belinkeltük blogjaink címeit, feltehetően (elég valószínűsíthetően :)) ezek a főoldali linkek generálták a napi látogatottságról készített grafikonban látható kiugrást.

Hungarian Goulash Soup

A kajára eddig sem panaszkodhattam, ösztöndíjunkhoz jár egy "Silver Meal Plan", amit mi el is kereszteltünk első héten "Trófeának". Gondolom mindenki ismeri az otthoni Trófeát, befizet az ember egy bizonyos összeget, és annyit eszik, amennyi csak belé fér. Az első Impis Trófea látogatásom után egy órán keresztül kellett mély lélegzeteket vennem a Schönherz 18. emeleti lépcsőjén (ott egész friss levegő volt akkor), csak így tudtam túlélni az estét. Na, itt minden étkezés Trófea abban az értelemben, hogy korlátlan számú "menza" látogatás, és korlátlan fogyasztás tartozik az étkeztetéshez. Szerencsére nagyon nagy a választék, így a junk food részleg mellett többek között találhatunk Euro kitchen-t, kínai pultot, grillezőt, salátabárt, süti-torta sarkot, ital és fagyi automatákat, sőt, napi három féle leves közül is választhatunk, ami személy szerint nagyon jól érint.
Azt azért mégsem mertem volna gondolni, hogy egyszer csak "Hungarian Goulash Soup" megnevezésű leves fog várni az UNH menzáján, de a mai nap ez is bekövetkezett :) Vesztemre a Euro kitchen-nél már szedtem magamnak paradicsomlevest (otthon ezt csak paradicsomlének hívnánk), a levespultnál a Goulash viszont kihagyhatatlan lehetőségnek tűnt, így az egy étkezés alatt elfogyasztott levesfajták számában egyéni csúcsot (2) döntöttem.
Szerepeljen itt egy mobilos kép, mielőtt Marci elkészíti a mesterfotót:

Kis országunk nevezetességeinek az óceán sem jelentett problémát, így néha-néha rácsodálkozunk az Unicum, Rubik's cube - vagy éppen Goulash Soup itteni reinkarnációira :)

A menzánkról (Holloway Commons) egy nagyszerű, képekben gazdag blogbejegyzést írt Botz Attila két éve, ha valaki kíváncsi az itteni Goldmanra, Stoczekra, bátran tudom ajánlani:
http://blog.botzattila.com/2007/10/15/holloway-commons/

Maine és az Acadia Nemzeti Park

Múlt hétvégén autót béreltünk, majd elindultunk meghódítani Maine államot is:


Nagyobb térképre váltás

A kiruccanás az állam Keleti vidékét jelentette, egy napot időztünk Portland városban, majd még inkább Északabbra érve Bar Harbort és az Acadia Nemzeti Parkot jártuk körbe.


A jogosítványszerzési procedúrám augusztus 17-én ért véget még otthon, aznap vizsgáztam forgalomból, ezzel minden akadály elhárult a legális vezetés elől. Elméletben, de gyakorlatban nem, mert 6 nap alatt nem tudták még elkezdeni sem az igazolvány kiállítását. Ennek köszönhetően Amerikában nem sokat fogok vezetni, ellenben Marci és Zyron annál többet. Így volt ez már múlt hétvégén is, nagyjából ezzel az autóval:



Első úticélunknak Portland-et tűztük ki, ami egy szép kis város rengeteg tengeri herkentyűvel, pubbal, kisvasúttal, szép kilátással és a Berlini nagy fal egy darabjával:




A város végigpásztázását követő esti sörözés, alvás és az addigiakhoz képest szerény moteles reggeli után útnak indultunk az Acadia Nemzeti Park felé, Bar Harbor városkába.
A célvároshoz érve megettük az államokban tartózkodásunk során ár/érték arányban legkevésbé előnyös ételünket, megvettük a nemzeti park belső körútjára szóló belépőnket, majd autóval nekivágtunk körbejárni a vidéket, sok-sok fotót készítve minderről. Hogy ne csak autóból lássuk amit látni kell, a Precipice Trail útvonalon sziklán, létrán, függőhídon is megmutattuk mászótudásunkat:



Azért egy vicces dolog történt még mászás közben, egy ideje meg-meg előzgettük egymást két fiatalabb hölggyel, mígnem az együk (jelöljük H-val) párbeszédet kezdeményezett:

• H: Where are you from?
• én: from Hungary
• H: És beszélsz is magyarul?

Megint egy megdöbbentő kérdés, amire ott abban a pillanatban nem számít az ember. Ismét rá kellett jönnünk, bizony nehéz elbújni a magyarok elől :) Zsuzsa 13 éve jött ki főiskolára tanulni, jelenleg Bostonban él. Ennek örömére készítettünk is egy csoportképet:


Este feltérképeztük a várost, ettünk-ittunk, meg még amit ilyenkor szokás. Másnap lóerőnket (csak az idő szűke miatt...) segítségül hívva felmásztunk a legmagasabb hegyre fotózni néhány hétköznapi spontán képet,


majd az óceánpart látványosságai következtek, így megnéztük a helyi képeslapokon is szereplő híres, (a valóságban nem) nagy világítótornyot, én a kelleténél kicsit közelebbről is, mert valahogy nem vettem észre a kitett "belépni tilos" táblát.


Körülbelül ezen paraméterek mellett, ilyen módon és ilyen körülmények között jutottunk el az Egyesült Államok legkeletibb partvidékére, Maine államba.

Első hét az egyetemen

Kicsit úgy érzem, visszatekertük a nagy Greenwich-i órát arra az időre, amikor még gimibe jártam. Az óráim főként osztálytermekhez hasonlító kis előadótermekben kerülnek megrendezésre, az elrendezés a tipikus három oszlopos, padonként két tanulós stílusban várnak.

Múlt héten még variáltam egy aprót az órarendemen. (leadtam egy híján minden tárgyamat és felvettem helyettük három újat) Itt a szorgalmi időszak első négy hetében lehetőségünk van formanyomtatványos kérelemmel módosítani a tárgyjelent- kezéseket, így - mivel a Dékániban nem regisztráltak még át az újonnan kért kurzusokra - kihasználtam a lehetőséget, előbb belekóstoltam hat tárgyba, ami után sokkal megalapozottabban tudtam döntést hozni a végleges összeállításról.
Végül kialakult az eddigi legrövidebb, 2009/2010/1 féléves tárgylistám:

• Programming Language Concepts and Features - tárgylap
• Operating System Programming
• Introduction to VLSI - tárgylap
  
• English as a Second Language  

Az első a legunalmasabb, a második a legszebb kiejtéssel bíró szakmai, a harmadik a legtöbb új információt adó, míg a negyedik a legközvetlenebb hangulatú óra címet viseli az én felfogásomban.

Ma elmentem megvenni a szükséges könyveket, ill. inkább csak elhozni, szerencsére ezeket is a csereprogram fizeti. Csöndben megjegyzem, a két (persze vastag) könyvért 32.000 magyar Forintnak megfelelő dollárt kellene itt fizetni. Mondjuk itt kicsit többet is keresnek.

Az egyik könyvet átlapozva valami nagyon rossz érzés fogott el, túl sok képletet véltem felfedezni, így a tárgymódosítási kérelemmel úgy döntöttem várok egy napot, és kiderítem, vajon mennyire lesz matekos a tárgy. Úgy tűnik nem vágyik a szervezetem többé a Jelek és rendszerek vagy Valószínűségszámítás szintű matekmagolásra. Kuan-t a tanárunkat meg is kérdeztem óra végén, hogy kilóban mérve mennyi matekot fogunk nagyjából venni, erre jött a megnyugtató válasz, miszerint lesz majd valamennyi képlet, ne ijedjek meg, meg amúgy is vizsgán lehet használni a könyvet. Micsoda??? Mi ez a lazaság? Nem kell bemagolni a kétdimenziós normál eloszlás szintű képleteket sem? Milyen iskola ez? :)

Környék képekben

Feltettem néhány képet Marci és Zyron alkotásaiból, saját fényképező beszerzése ugyanis még várat magára. Az egyetemi épületekről, koliról, a körülötte elhelyezkedő kisvároskáról és a közeli Portsmouth-ról készült képek galériáit egy-egy kattintás után elérhetitek:

Egyetem, koli	Durham	Portsmouth

"b i r d" day

Időjárásunk az elmúlt négy nap során hihetetlen mértékben megváltozott. Hétfőn alig tudtunk megmaradni a hőségtől, Bobbi (a Dékáni hivatal titkárnője) jófej módon elhelyezett szobánkban egy-egy ventilátort is. Ha a tendencia az elmúlt néhány napot követi időjárás szempontjából, lassan visszavihetjük neki, az átlaghőmérséklet ugyanis kb. 10 fokot csökkent, és csúnyán esik az eső. Egy hihetetlen nyár után beköszöntött az ősz is. A két éve Miamiban ért születésnapomhoz képest a mostani azért visszaesés, a 100 fokos kánikula helyett itt most tényleg nagyon rossz idő van. Találnunk kell majd egy-két benti elfoglaltságot is. Ilyen lesz a How I met your mother új évadjának kedd esti rendszeres megtekintése, az első emeleten már találtunk is egy feltehetően köz használatú TV-t. Fogható rajta a WBZ-4, ami este CBS-re vált, így nem lesz akadály az otthon kedvelt sorozatok eredeti nyelven történő vétele :)

Gólyahét

Pár napja azzal szórakozunk, hogy a legtöbb elnevezésnek magyar megfelelőt keresünk. Így lett a nemzetközi diákoknak tartott orientáció gólyahét (igazából gólyakétnap). Ennek egyik csúcspontját a Walmart-os (teszkó) vásárlásnál éltük meg, külön buszt béreltek ennek véghezvitelére, az OISS staff (seniorok) pedig segítették pénz-árú konverziós akciónkat. Elsőre kicsit furcsának tűnt, ahogy terelgettek minket az áruházlánc bejáratánál, majd bent is ott voltak minden sarkon. Végül csak megszoktuk őket és felfedeztük a velük folyó kommunikációban rejlő lehetőségeket, volt ugyanis náluk áruháztérkép, amin meg tudtuk keresni a szükséges részleget. Webkamerát és fejhallgatót vettem első sorban, a kontinensek közti pénzkímélő kommunikációhoz ez alapszükséglet. Jelentem bárkit fel tudok hívni vezetékesen ingyen, az egyszeri 10 eurós (igen, euró, nem dollár) justvoip költség befizetése után. Mindenki bízhat benne, hogy nem este 6 és hajnali 3 között intézem a hívást.
Szóval Walmart. Nagyon furcsa itt, hogy 18 dobozért (most hívjuk így a dollárt) egy Sony stúdió fejhallgatót vettem, míg 15-20 közötti dobozt kellett volna kicsengetnem egy UTP kábelért, ami ugye az internethez nélkülözhetetlen. Szerencsére hoztam otthonról :)

Szabály az szabály

Kedden szörnyű dolog történt velem (a sok jó mellett persze), két ízben végig kellett néznem két honfitársamat, ahogy legurítanak fejenként két korsó sört. Ebben csak az volt szörnyű, hogy ezt én nem tehettem. Hogy miért? Kezdjük kicsit előbbről. Elmúltam 18 éves, sőt, már 21 is, ami nagyon pozitív dolog, ha az ember erre a környékre téved. Legálisan fogyaszthat alkoholt, ha. Na itt jön a lényeg. Fel kell mutatnod egy arcképes igazolványt, ez persze eszembe jutott, ezért vittem el a nemzetközi diákomat. (az most más kérdés, hogy egy éve lejárt, erre nem is jött rá senki) Ez az igazolványtípus nem tetszett nekik, pedig három helyen is kipróbáltuk, hátha, de nem, szabály az szabály. Kiskapu? Az magyar fogalom, itt azt nem ismerik :) Ha kb. 30 alatt vagy, akkor bizony kell egy helyi ájdí or ö passzport, amit Portsmouth-ba nem vittem magammal, mert az előző napi sikereken felbuzdulva azt hittem, megint el fogják fogadni a lejárt nemzetközi diákomat. Hát nem. Így történt, hogy egy öt nap híjján 24 éves ember sörfogyasztását (sőt, alkoholmentes sör fogyasztását :)) ignorálni kényszerültek. Értem én, szabály az szabály. Erre a szemeszterre megjegyeztem, hogy az útlevélnek bizony a zsebben a helye. Ha majd elveszik, kérek újat a nagykövetségen :)

Alfa

...it's gonna be legen - wait for it...
Jópár órája megérkeztem már, de csak most jutottam el addig a pontig, hogy rálépjek a blog létrehozás rögös útjára. Marci és Zyron már hetek óta használja a világháló eme szolgáltatását, amiből úgy érzem én sem maradhatok ki, még ha kicsit csordaszellem hangulata támad is az embernek.
Az út nagyon hosszú volt, a legjobb része talán a frankfurti alvás és a gépen kajálások voltak, bár igaz, a Lufthansa azért a két évvel ezelőtt tapasztalt Delta színvonalat nem-igen tudta hozni.
A koliba érve Marci sörrel várt minket, amit nagy nehezen betuszkoltunk magunkba, ezt követve még egyszerűbben megkezdődött a 11,5 órás alvásszekvencia.
A környék elsőre is bejövős. Igaz, sokkal nyugodtabb, mint amit az elmúlt 8 szemeszter alatt megszoktam, Durham egy kisváros, egyetemmel. Vagy inkább találóbb lenne így: Durham lényegében az egyetem, ami köré a "falu" épült. Mindenesetre nagyon jó kis hely, tele parkokkal, patakokkal, csipmánkokkal. Ja, és "Paraoszlopokkal". Bármerre járunk, oszlopokat látunk, amik csak arra szolgálnak, hogy gond esetén be tudjuk nyomni a rajta lévő nagy piros gombot. Zyron el is nevezte ezeket "Majré vasnak", de hívhatjuk még "Vész állványnak" vagy akár "Fosórúdnak" is. Képek kamingszún.

-1

Kimaradt egy tényállás bejelentő első írás, ezt most pótlom.
Augusztus 23-án reggel 7 után nem sokkal egy-kis időre elhagytam kedvenc egyetememet (BME) és kedvenc országomat (HU), hogy felfedezzem egy távoli kis ország (USA) kihívásait, szépségeit.
Egészen pontosan itt élek, a Babcock Hall nevű kollégiumban, Durham városkában, New Hampshire államban, Bostontól bő egy óra vonatútra, Budapesttől bő 9 óra effektív repülőútra.

University of New Hampshire
fő épület
















Ez lenne a koli, elérhetőségem:

room 232, Babcock Hall
14 McDaniel Drive, 03824, Durham NH, USA
maps link