Valahol messze innen - kezdődik a 38. Schönherz Qpa!

... és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a következő, blogom napi látogatottságát tükröző grafikon:

(hexaéder undorral rendelkezők ugorjanak)
Történt ugyanis, hogy felnéztem a már-már porosodó, általunk gondozott tavalyi portára, ahol legnagyobb megdöbbenésemre a friss, Schimános hírek fogadtak. Ez egyrészt a mi sarunk, hiszen nem állítottuk át a mysql login paramétereket az új elérhetőségnek megfelelően, másrészt az ő saruk, hiszen nem változtatták meg a mysql jelszót, maradt az általunk is ismert tavalyi :)

Mivel visszaélni nem akartunk a helyzettel, de ugyanakkor stílusos módon kívántuk a hibát felfedni számukra (még a pontozás beindulása előtt), felkerült egy hír, ami idén megkaphatja a Qpa portál "legmesszebbről beküldött hír" címét. Azóta ez törlődött, de az utókor számára azért megtekinthető itt.

A hír aláírásaként belinkeltük blogjaink címeit, feltehetően (elég valószínűsíthetően :)) ezek a főoldali linkek generálták a napi látogatottságról készített grafikonban látható kiugrást.

Hungarian Goulash Soup

A kajára eddig sem panaszkodhattam, ösztöndíjunkhoz jár egy "Silver Meal Plan", amit mi el is kereszteltünk első héten "Trófeának". Gondolom mindenki ismeri az otthoni Trófeát, befizet az ember egy bizonyos összeget, és annyit eszik, amennyi csak belé fér. Az első Impis Trófea látogatásom után egy órán keresztül kellett mély lélegzeteket vennem a Schönherz 18. emeleti lépcsőjén (ott egész friss levegő volt akkor), csak így tudtam túlélni az estét. Na, itt minden étkezés Trófea abban az értelemben, hogy korlátlan számú "menza" látogatás, és korlátlan fogyasztás tartozik az étkeztetéshez. Szerencsére nagyon nagy a választék, így a junk food részleg mellett többek között találhatunk Euro kitchen-t, kínai pultot, grillezőt, salátabárt, süti-torta sarkot, ital és fagyi automatákat, sőt, napi három féle leves közül is választhatunk, ami személy szerint nagyon jól érint.
Azt azért mégsem mertem volna gondolni, hogy egyszer csak "Hungarian Goulash Soup" megnevezésű leves fog várni az UNH menzáján, de a mai nap ez is bekövetkezett :) Vesztemre a Euro kitchen-nél már szedtem magamnak paradicsomlevest (otthon ezt csak paradicsomlének hívnánk), a levespultnál a Goulash viszont kihagyhatatlan lehetőségnek tűnt, így az egy étkezés alatt elfogyasztott levesfajták számában egyéni csúcsot (2) döntöttem.
Szerepeljen itt egy mobilos kép, mielőtt Marci elkészíti a mesterfotót:

Kis országunk nevezetességeinek az óceán sem jelentett problémát, így néha-néha rácsodálkozunk az Unicum, Rubik's cube - vagy éppen Goulash Soup itteni reinkarnációira :)

A menzánkról (Holloway Commons) egy nagyszerű, képekben gazdag blogbejegyzést írt Botz Attila két éve, ha valaki kíváncsi az itteni Goldmanra, Stoczekra, bátran tudom ajánlani:
http://blog.botzattila.com/2007/10/15/holloway-commons/

Maine és az Acadia Nemzeti Park

Múlt hétvégén autót béreltünk, majd elindultunk meghódítani Maine államot is:


Nagyobb térképre váltás

A kiruccanás az állam Keleti vidékét jelentette, egy napot időztünk Portland városban, majd még inkább Északabbra érve Bar Harbort és az Acadia Nemzeti Parkot jártuk körbe.


A jogosítványszerzési procedúrám augusztus 17-én ért véget még otthon, aznap vizsgáztam forgalomból, ezzel minden akadály elhárult a legális vezetés elől. Elméletben, de gyakorlatban nem, mert 6 nap alatt nem tudták még elkezdeni sem az igazolvány kiállítását. Ennek köszönhetően Amerikában nem sokat fogok vezetni, ellenben Marci és Zyron annál többet. Így volt ez már múlt hétvégén is, nagyjából ezzel az autóval:



Első úticélunknak Portland-et tűztük ki, ami egy szép kis város rengeteg tengeri herkentyűvel, pubbal, kisvasúttal, szép kilátással és a Berlini nagy fal egy darabjával:




A város végigpásztázását követő esti sörözés, alvás és az addigiakhoz képest szerény moteles reggeli után útnak indultunk az Acadia Nemzeti Park felé, Bar Harbor városkába.
A célvároshoz érve megettük az államokban tartózkodásunk során ár/érték arányban legkevésbé előnyös ételünket, megvettük a nemzeti park belső körútjára szóló belépőnket, majd autóval nekivágtunk körbejárni a vidéket, sok-sok fotót készítve minderről. Hogy ne csak autóból lássuk amit látni kell, a Precipice Trail útvonalon sziklán, létrán, függőhídon is megmutattuk mászótudásunkat:



Azért egy vicces dolog történt még mászás közben, egy ideje meg-meg előzgettük egymást két fiatalabb hölggyel, mígnem az együk (jelöljük H-val) párbeszédet kezdeményezett:

• H: Where are you from?
• én: from Hungary
• H: És beszélsz is magyarul?

Megint egy megdöbbentő kérdés, amire ott abban a pillanatban nem számít az ember. Ismét rá kellett jönnünk, bizony nehéz elbújni a magyarok elől :) Zsuzsa 13 éve jött ki főiskolára tanulni, jelenleg Bostonban él. Ennek örömére készítettünk is egy csoportképet:


Este feltérképeztük a várost, ettünk-ittunk, meg még amit ilyenkor szokás. Másnap lóerőnket (csak az idő szűke miatt...) segítségül hívva felmásztunk a legmagasabb hegyre fotózni néhány hétköznapi spontán képet,


majd az óceánpart látványosságai következtek, így megnéztük a helyi képeslapokon is szereplő híres, (a valóságban nem) nagy világítótornyot, én a kelleténél kicsit közelebbről is, mert valahogy nem vettem észre a kitett "belépni tilos" táblát.


Körülbelül ezen paraméterek mellett, ilyen módon és ilyen körülmények között jutottunk el az Egyesült Államok legkeletibb partvidékére, Maine államba.

Első hét az egyetemen

Kicsit úgy érzem, visszatekertük a nagy Greenwich-i órát arra az időre, amikor még gimibe jártam. Az óráim főként osztálytermekhez hasonlító kis előadótermekben kerülnek megrendezésre, az elrendezés a tipikus három oszlopos, padonként két tanulós stílusban várnak.

Múlt héten még variáltam egy aprót az órarendemen. (leadtam egy híján minden tárgyamat és felvettem helyettük három újat) Itt a szorgalmi időszak első négy hetében lehetőségünk van formanyomtatványos kérelemmel módosítani a tárgyjelent- kezéseket, így - mivel a Dékániban nem regisztráltak még át az újonnan kért kurzusokra - kihasználtam a lehetőséget, előbb belekóstoltam hat tárgyba, ami után sokkal megalapozottabban tudtam döntést hozni a végleges összeállításról.
Végül kialakult az eddigi legrövidebb, 2009/2010/1 féléves tárgylistám:

• Programming Language Concepts and Features - tárgylap
• Operating System Programming
• Introduction to VLSI - tárgylap
  
• English as a Second Language  

Az első a legunalmasabb, a második a legszebb kiejtéssel bíró szakmai, a harmadik a legtöbb új információt adó, míg a negyedik a legközvetlenebb hangulatú óra címet viseli az én felfogásomban.

Ma elmentem megvenni a szükséges könyveket, ill. inkább csak elhozni, szerencsére ezeket is a csereprogram fizeti. Csöndben megjegyzem, a két (persze vastag) könyvért 32.000 magyar Forintnak megfelelő dollárt kellene itt fizetni. Mondjuk itt kicsit többet is keresnek.

Az egyik könyvet átlapozva valami nagyon rossz érzés fogott el, túl sok képletet véltem felfedezni, így a tárgymódosítási kérelemmel úgy döntöttem várok egy napot, és kiderítem, vajon mennyire lesz matekos a tárgy. Úgy tűnik nem vágyik a szervezetem többé a Jelek és rendszerek vagy Valószínűségszámítás szintű matekmagolásra. Kuan-t a tanárunkat meg is kérdeztem óra végén, hogy kilóban mérve mennyi matekot fogunk nagyjából venni, erre jött a megnyugtató válasz, miszerint lesz majd valamennyi képlet, ne ijedjek meg, meg amúgy is vizsgán lehet használni a könyvet. Micsoda??? Mi ez a lazaság? Nem kell bemagolni a kétdimenziós normál eloszlás szintű képleteket sem? Milyen iskola ez? :)