Navajo Indiánok földjétől a Grand Canyonig

Indiánokat már láttam filmben, de hogy egyszer túravezetőkként vagy Wal-mart pénztárosokként fogom őket viszontlátni mégpedig élőben, ez kicsit hihetetlennek tűnt egészen szombatig.
Utah és Arizona állam határát átlépve (megjegyzés: Vodafone-os mobilom még mindig térerő hiányban szenved) elsőként Page városát céloztuk meg. A város igazi "vadnyugat" érzést kelt az emberben, körülötte sivatag, a turistákat leszámítva pedig szinte teljesen kihalt vidék.
Miután befizettük az Antelope Canyon-os túránkat volt még pár óránk szétnézni indulás előtt.

Horseshoe Band (Arizona, december 26. szombat)
A Colorado folyó patkókanyarja volt első állomásunk, tériszonnyal rendelkezőknek csak erős idegzet esetén ajánlott a képek egy részének megtekintése:
Antelope Canyon
Délutánra kaptunk helyet az Antelope Canyon túrára, ahova legfőképpen csak szervezett módon lehet eljutni. Káprázatos és hihetetlen egy hely, talán egy barlanghoz tudnám legjobban hasonlítani, melynek létrejötte legfőképpen egyetlen felsőbb erőnek köszönhető: a víznek.
Glen Canyon Dam
Page város a közeli gát építésének köszönheti létrejöttét, amelyről természetesen képek is készültek:
Az újabb éjszaka Kayenta városban ért minket (a fogalmazással ellentétben nem véletlenül).

Monument Valley (Utah, december 27. vasárnap)
Nem mindennapi formájú kőhegyek birodalmát, a Monument Valley-t vasárnap jártuk körbe négy keréken:
Délután sem panaszkodhattunk kalandok hiányára, egy újabb szikla előtt való fotózás ürügyén megpróbáltunk 10 cm-es hóban egyetlen keréknyomban kocsikázni, de rá kellett jönnünk félúton, hogy takarodót fújni ésszerűbb megoldás. Zyron élete leghosszabb tolatására készült, de ezen küldetés alatt felbukkant velünk szemben egy túrázó család, kicsit jobb hójáró gépjárművel. Végül is szerencse, hogy arra jártak, a segítségükkel jó irányba tudtuk forgatni szerény bérlemény autónkat, elkerülve így a kimerítő tolatási műveletet, hogy minél hamarabb elindulhassunk visszafelé, Kayenta-n keresztül a Grand Canyon-i szállásunk irányába.

Grand Canyon
Ugye, hogy a következő távoli képekről senki nem hinné el, hogy nem egy festményről készültek?  Nem csoda, hiszen a Canyon fennsík szélén állva magam is azt hittem, csak egy hatalmas festményt raktak elénk, bár megjegyzendő, azért elég jó minőségűt. A borús idő valószínűleg közrejátszott abban, hogy a három dimenziós látásom ilyen távlatokban elvesztette az egyik dimenziót.
A beállítottságunkhoz mérten spontán találtunk egy fennsíkról levezető túraútvonalat, aminek az első 1,5 mérföldjét be is céloztuk, mint elérendő pont. Annyira belejöttünk, hogy megdupláztuk, és végeredményben egy 3-4 órás, 10 km-es túrát eszközöltünk a Colorado folyó irányába. A folyót a téli rövid napok miatt eleve nem volt esélyünk elérni, ennek ellenére azért egy jó kis túrát tudhatunk magunkénak megint. Tehát Grand Canyon:

Következő bejegyzésemet valószínűleg Las Vegas-ból fogom írni, addig is sok szépet így a két ünnep között!

Nemzeti Parkok sokasága

December 23-án, San Francisco városát elhagyva nekivágtunk meghódítani a környező Nemzeti Parkok szemet gyönyörködtető tájait. Egy-kis ízelítő az elmúlt három napból:

Yosemite (California, december 23. szerda)
Első Nemzeti Park látogatásunk a Nyugati oldalon. Kezdetnek vízesések, patakok, őzek, farkasok:

Kings Canyon és a Sequoia Nemzeti Parkok (California, december 24. csütörtök)
Óriás mamutfenyőket nem mindennap lát az ember, nekünk viszont egyből a legek példányai jutottak: megcsodálhattuk a legszélesebb (General Grant) és a legnagyobb térfogatú (General Sharman) óriást is.
Californiából 10 órás autóút vezetett Nevadán, Arizonán keresztül Utah államig. Közben Las Vegason is keresztül autóztunk, amit pár nap múlva kicsit jobban is szemügyre veszünk majd.

Zion (Utah, december 25. péntek)
Hatalmas sziklahegyek, csörgedező patakok, vörös aszfalt útburkolat. Beszéljenek a képek:
Bryce Canyon (Utah, december 25. péntek)
3000 méteres magasság, oszlopot formáló vörös sziklák, messzi tájak a naplemente színeiben:

San Francisco

A december 20-ai éjszakát a Bostoni Logan reptéren töltöttük (csöveztük át), majd Newark-on (kvázi New York külkerülete, de mégsem) keresztül 1+6 órás effektív repülőúttal értük el a Nyugati Part egyik legszebb városát, San Francisco-t, helyi idő szerint kedden 13.00-kor.
Este a fotózással szigorúan egybekötött városnézés után egész hamar nyugovóra tértünk, lévén az előző 72 órában csak szumma 8 óra jutott nagyjából fejenként, most mondhatnám, hogy ilyen ez az egy hetes vizsgaidőszak, de persze itt most nem csak erről van szó. (az utolsó napok maratoni búcsúbulijai szintén közrejátszottak ebben)

Másnap az Al Capone által is jól ismert Alcatraz börtönnel indítottuk a napot, ahova komp visz, de szerencsére vissza is hoz. 45 perces "audio tour" keretében végigélhettük az ottani életet, a rabok mindennapjait és persze a legnagyobb szökések történetét.

A tempó feszítettre sikerült ismét, az olcsó és ízletes fish-and-chips után felültünk a Cabel Car-ra, San Francisco méltán híres közlekedési eszközére. Egy fotót persze megért a képeslapokon sokszor látott Alcatraz-ra néző házikó, előtte az imént említett történelmi jármű.

Az általunk választott Cable Car 1 perc sétaútra tett le minket az Alamo autókölcsönző egyik telephelyétől. A délutánt már újdonsült autónkban utazva élveztük, amely az elkövetkező két hétben is fontos útitársunk lesz.

A Csendes Óceáni fürdést nem hagyhattuk ki, persze (kinek-hogy, lásd facebook) csak a körülményekhez mérten. A Golden Gate hídról természetesen ezernyi képet készítettünk, hogy aztán kiválaszthassuk azt a kettőt...

Így ért véget a 9. félév...

December 19-én helyi idő szerint 3.00 pm-kor bezárult az itt látható Durham NH városka Babcock koleszának 232-es számú Gergely feliratú ajtaja. Egy négy hónapos korszak zárult le, amikor is új barátságok, új ismeretségek köttettek, és persze újabb felejthetetlen élmények gazdagították az itt lakó mindennapjait. Az előző bejegyzés után ismételten sok idő telt el, köszönhető ez főként a lakó monoton, megszokott cselekvéssorozatokkal szembeni elkötelezettségének. Pedig azóta megfordultunk egy hosszú-hétvégére Kanadában, a Thanksgivinget pedig "Sexgiving" fedőnéven (semmi rosszra ne gondoljon senki, ez csak egy fedőnév :)) New Yorkban töltöttük Francia és Német kísérettel Fran és Michael személyében, hogy a többi eseményről ne is beszéljek.
A történet azonban itt nem ért véget, a december 19-i búcsúsörözés (Andrissal és Oszkárral) után a három BME-s nekivágott a Nyugati Parti vidékét is meghódítani ennek a nagy kiterjedésű ezerszínű országnak. Erről fognak szólni a következő bejegyzések...

Addig is Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Gergő/Subi/Greg (ez utóbbi csak itt a messzi távolban :))

room 322, 711 Post Street
San Francisco, CA